Lurdy Aktuelle 2020. tavasz

Érkezik a tavasz, hosszabbodnak a nappalok, egyre több napsütésben van részünk, a természet lassan kezd kivirulni, ilyenkor egy kicsit a kedvünk is jobb lesz. Jókedvre így bőven van okunk, ha a tavalyi sikeres évünkre gondolunk, akár a nagyrendezvényeinkkel kapcsolatban. Decemberben a Lurdy Ház immár ötödik alkalommal volt egyedüli gyűjtőpontja a bevásárlóközpontok közül a MikulásGyárnak. A siker, a lendület itt is töretlen, a tavalyi adományok mennyisége 29.000 kilónyi volt, így a Lurdy Ház — a Millenáris Parkban felállított központi helyszín mellett — az ország második legeredményesebb gyűjtőpontja lett a mélyszegénységben élő gyermekek megsegítésére létrejött segélyakciónak. A több éve jól működő, bérlőink és vásárlóink körében is megszokott és egyre népszerűbb kuponos akciónkat is folytatjuk, idén négy alkalommal szervezzük meg, az elsőt már február végén indítjuk. A kuponfüzetet, illetve az akció leírását megtalálják kiadványunkban is. Reméljük, látogatóink, vásárlóink szép számmal fogják használni a kedvezményeket. Kedves Olvasó! Hogy naprakész legyen minden akciónkkal, promóciónkkal, játékunkkal kapcsolatosan, kérjük, figyelje honlapunkat és lájkolja facebook oldalunkat. Várjuk Önt barátsággal és szeretettel: a Lurdy Ház vezetősége Felelős kiadó – Lurdy Ház Kft. A kiadó képviselője – Dr. Stephan Szakal és Sarlay Péter Marketing igazgató – Zsolnai Endre Layout és tördelőszerkesztés – Zabó Péter / Fotó – Karl Péter Stylist – Csaba Erika / Smink / haj – Pádár Bernadett Modellek – Laura, Ferenc – Elmagic Agency Nyomda – Oláh Nyomda, készült 30.000 példányban A címlapon: Zelda Felső - 7.990.- Ft Női szett Virginia Felső – 8.990.- Ft Szoknya – 7.990.- Ft Zelda Táska – 13.990.- Ft

RkJQdWJsaXNoZXIy MjIzNzg=